Folytatódhat a zöldhitel program?

Akár tízezer energiahatékony ingatlan építéséhez biztosíthatott forrást a jegybank a zöldhitelekkel, amely nyitott a program folytatására – derül ki Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke nyilatkozatából.

Forrás: portfolio.hu

Mitől függ?

Patai Mihály MNB alelnök a Világgazdaság keddi számában megjelent cikk szerint közölte, hogy a zöldhitel részesedése az újlakás-vásárlásra és -építésre felvett hiteleken belül fokozatosan nőtt az indulás óta: tavaly novemberben még 50 százalék alatt volt, idén márciusban pedig már 90 százalékot tett ki és az összes lakáscélú hitelkibocsátás harmadát is meghaladta.

Akár tízezer energiahatékony ingatlan építéséhez biztosíthatott forrást a jegybank, amely nyitott a program folytatására, de csak egy olyan, a hazai lakásállomány energiahatékonyabbá válását célzó gazdaságpolitikai koncepció részeként, amelyben a kormány és a hazai bankszektor egyaránt meghatározó részt vállal – mondta a jegybank alelnöke.

Közölte azt is, hogy az eddigi adataink szerint a program tavaly októberi indulása és április vége között csaknem 6000 hitelszerződést kötöttek meg a pénzintézetek 187 milliárd forint összegben, és a fennmaradó több mint 100 milliárd forint nagy része is le van már kötve.