Friss részletek

Október 4-én elindul az MNB 2,5%-os kamatozású Zöld Otthon Programja az energiahatékony új ingatlanba költözők számára. A friss Magyar Közlönyben megjelentek szerint ehhez a legfeljebb 70 milliós hitelösszeghez nyújthat kamattámogatást a kormány úgy, hogy 10 millió forint erejéig a kétgyerekesek, 15 millió forint erejéig a háromgyerekesek 0%-os kamattal vehetik fel a hitelt, amennyiben a CSOK-ot is igénybe veszik a költözéshez.

Forrás: portfolio.hu

Új építésű ingatlanok

Az újépítésű lakások támogatásáról, többek között az új lakások CSOK-járól szóló 16/2016. számú kormányrendeletet módosította a kormány a frissen megjelent, 541/2021. számú rendeletével, ez alapján:

AZ MNB REFINANSZÍROZÁSÁVAL OKTÓBER 4-ÉN ELINDULÓ, LEGFELJEBB 2,5%-OS KAMATOZÁSÚ ZÖLD OTTHON PROGRAMON BELÜL NYÚJTHAT A KORMÁNY KAMATTÁMOGATÁST A CSOK-OT IGÉNYBE VEVŐK SZÁMÁRA, ÍGY VEZETVE BE A 0%-OS „CSOK-HITELT”.

A rendelet így fogalmaz:

a magyar állam vagy a magyar állam kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság által biztosított
hitelkeretből a hitelintézet által új lakás vásárlása vagy építése céljára közvetlenül vagy közvetetten továbbhitelezett kölcsön esetén,

Ebbe a megfogalmazásba az MNB új Zöld Otthon Programja is beleillik, hiszen azt (számukra 0%-os forrásköltségű) jegybanki refinanszírozásból kínálják a hitelintézetek. Ebből is következik, hogy a hitel igénybevételének a feltétele többek között az, hogy:

Energiaigény

Az épület összesített energiaigénye legfeljebb 90 kWh/m2/év legyen.

h

Energetikai besorolás

legalább BB energetikai besorolású újépítésű ingatlanba költözzenek a hitelfelvevők

A most módosított rendelet egyéb szabályai alapján az új, kamatmentes hitelt az alábbi feltételek mellett igényelhetik:

  • két meglévő (vagy házaspárok esetében vállalt) gyermek esetén 10, három meglévő (vagy házaspárok esetében vállalt) gyermek esetén 15 millió forint erejéig lehet felvenni (további 60, illetve 55 millió forint vehető fel a Zöld Otthon Programon belül, hiszen a kettő együtt maximum 70 millió forint lehet),
  • két gyermek esetén legalább 180 napos, három gyermek esetében legalább 2 éves tb-jogviszonyra van szükség,
  • büntetlen előélet és köztartozás-mentesség kell hozzá,
  • az ingatlannak meg kell felelnie a CSOK-ra vonatkozó négyzetméter-előírásoknak is,
  • lakásvásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül lehet benyújtani az igénylést.

A fentiekből az is következik, hogy ha valaki a Zöld Otthon Program feltételei közül valamelyiket utólag nem teljesíti, akkor 3%-os CSOK-hitellé, ha a CSOK-hitel feltételeit, akkor 2,5%-os zöld hitellé válik, ha pedig egyiket sem, akkor kamattámogatás nélküli lakáshitelként kamatozik tovább (és visszamenőlegesen is) a hitel.

Cégünk által kivitelezett ingatlanok megfelelnek minden kritériumnak! Éljen a lehetőséggel!