Jövőre már nem lehet olyan házat építeni, amely csak fogyaszt és nem termel
Új részletek derültek ki abból az ősszel benyújtandó törvényjavaslat-csomagból, amit Lázár János az utóbbi időkben már emlegetett. A csomag alapvetően átírná a hazai építőipari és beruházási kereteket. A részleteket Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész osztotta meg az Építészfórumnak adott interjújában. Ebben a törvényjavaslaton kívül beszél még az építészet és építőipar előtt álló kihívásokról, a háború hatásairól és az államtitkársága felépítéséről.
Forrás: portfolio.hu
Az államtitkárság átalakítása
A korábbi építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkárság kapcsán elmondta, az államtikárságon belül négy pilléren nyugvó, azok szoros együttműködésén alapuló rendszert alakítanak ki. A korábbi feladatköröket két részre osztva jön létre az építészeti, kulturális örökségvédelmi és régészeti helyettes államtitkárság, valamint a településrendezési, szabályozási és hatósági helyettes államtitkárság. Utóbbihoz kerülnek az épületenergetikai, zöld kérdések, valamint a települési szintű Smart City programok is.
Új elem lesz az államtitkárságon belül az építésgazdaság területe, ahol a hazai építőipar új kihívásaira adnak válaszokat a szabályozások és szabványok felülvizsgálatával, a teljes hazai építésügyi struktúra újraértelmezésével. A negyedik terület az építészeti stratégia kérdése – ide kerülnek majd az oktatási feladatok, a programszervezések, pályázatok és fórumok is, de itt kerül majd kidolgozásra a hosszú távú építészetpolitikai stratégia is.
Uniós klímacélok
Lánszki Regő szerint az EU-s klímacélokhoz való alkalmazkodás szerinte nehéz feladat lesz (az építőipar 2050-re legyen nettó zéró kibocsátású) – főleg ha a nagyarányú lakótelepi épületállományunkat nézzük -, de nem lehetetlen. A kidolgozás alatt álló beruházási kerettörvény és az építési kerettörvény alapvetése lesz az épületenergetika, a megújuló energiahasználat, a kibocsátáscsökkentés meghatározása, de az energiatermelés és helyi tárolás, közös felhasználás pontjai is. Kiemelte:
Jövőre már nem lehet majd olyan házat építeni, amely csak fogyaszt és nem termel.
Ezzel is utalva Lázár János által az elmúlt időkben belengetett nagyszabású törvénytervezetére.
Utóbbit illetően később elárulta, hogy valójában ősszel kettő kerettörvény kerül benyújtásra. Az egyik az építési kerettörvény, mely a jelenlegi építési törvények és jogszabályok rendszerét értelmezi újra és ad egy egyértelmű, egyszerűsített keretet, a helyi tervtanácsok minőségi kontrolljának erősítése mellett. A másik a beruházási kerettörvény, mely az állami pénzből megvalósuló beruházások rendszerét fogja szabályozni. Mint mondta:
„itt kiemelt hangsúlyt kap a beruházások előkészítésének kérdése. Pontos igényfelmérés, precíz helyszínkiválasztás, a beruházással érintettek, az ott élők teljes körű bevonása kell, hogy megtörténjen.”
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások körét is ezen kerettörvényen belül határozzák meg.