Óriási lakossági roham indult a szuperolcsó zöldhitelért

Kettészakadt a lakáspiac

Miközben hitelfelvevők tízezrei kénytelenek még a legjobb piaci hitelek közül válogatva is kiegyezni az egyre inkább 6%-ot meghaladó kamatokkal, mintegy 6500 szerencsés hitelfelvevő legfeljebb 2,5%-os kamattal úszhatja meg a lakásvásárlást a Zöld Otthon Programnak köszönhetően.

A bankok most már ott tartanak, hogy egymás után kénytelenek felfüggeszteni a hitelkérelmek befogadását, pedig a február végi MNB-adatok alapján még csak 77 milliárdos szerződéskötésnél járt négy hete program.

Forrás: portfolio.hu

Mi történt? Fogyóban a keret?

Első hallásra érthetetlen, hogy ha február végén még csak 77 milliárd forintnál jártak a szerződéskötések a tavaly október 4-én indult, 200 milliárdos keretösszegű Zöld Otthon Programban, akkor mégis miért lett mindenkinek ennyire sietős a bankszektorban a szerződéskötések felpörgetése és a jegybanki források lehívása.

Először is nem arról van szó, hogy máris elérte volna a 200 milliárdos keretösszegét a program a szerződéskötések alapján, hanem arról, hogy

A MOSTANI SZERZŐDÉSKÖTÉSEKKEL FOGJA KIMERÍTENI A PIAC AZT A 120 MILLIÁRD FORINTOS LIMITÖSSZEGET, AMI ALAPJÁN AZ MNB A MEGMARADT 80 MILLIÁRD FORINTOT ALLOKÁLJA MAJD A BANKOK SZÁMÁRA.

Vagyis a bankoknak akkora piaci részesedésük lesz az utolsó 80 milliárd forintból, mint volt az első 120 milliárd forintból.

Az első 120 milliárd forintos limitösszeg elérése azonban önmagában nem indokolja azt, hogy a bankok most sorra függesszék fel a hitelkérelmek befogadását. Forrásaink szerint arról is szó van, hogy

MIKÖZBEN A SZERZŐDÉSKÖTÉSEK MÉG CSAK VALAMIVEL 100 MILLIÁRD FORINT FÖLÖTT JÁRHATNAK, A BEFOGADÁSOK ÖSSZEGE MÁR MEGKÖZELÍTHETTE A 200 MILLIÁRD FORINTOS TELJES KERETÖSSZEGET ÚGY, HOGY AZ MNB MÉG NEM KOMMUNIKÁLT EGYÉRTELMŰEN A HITELKERET MEGNÖVELÉSÉRŐL.

Az elutasítások aránya becslések szerint 10-20% körül lehet a piacon, a hitelkérelmek nyakló nélküli befogadásával pedig azt kockáztatnák a bankok, hogy ez az arány jelentősen megemelkedik, ami máris elvenné a gördülékeny zöld hitelezéssel megszerzett banki presztízs egy részét. 

A portfolio.hu úgy tudja, a K&H és várhatóan az OTP hétfőtől, a Raiffeisen és az UniCredit keddtől nem fogad be új kérelmet.

Figyelembe kell vennie a jegybanknak, hogy a piaci kamatoktól jelentősen eltérített kamatszintről van szó a legfeljebb 2,5%-os kamatláb esetében, és az újépítésű lakások finanszírozása az elmúlt hónapokban már közel egyharmados arányt képviselt a lakáshitelek piacán, amiben a Zöld Otthon Programnak döntő szerepe van, ami monetáris politikai szempontból sem utolsó kérdés.

Cégünk által kivitelezett ingatlanok megfelelnek minden kritériumnak! Éljen a lehetőséggel!