Zöld Otthon Program
Nemrég több változást is bejelentett a családügyi miniszter, melyből kiemelendő a 0%-os CSOK-hitel őszi bevezetése, amelyet azok tudnak igénybe venni, akik a CSOK mellett felveszik az MNB által októberben indítandó, legfeljebb 2,5%-os kamatozású zöld lakáshitelt is.
Egyes számítások szerint havi 10-20 ezer forintot spórolhatnak az energiahatékony új lakásba költöző családok a már létező 3%-os CSOK-hitelhez képest.
Forrás: portfolio.hu
Kisebb változások
A kormány célja, hogy minél többen, minél kevesebb adminisztratív teherrel, minél egyszerűbben hozzájussanak az otthonteremtési támogatásokhoz, ezt szolgálják az alábbi intézkedések:
az özvegyek esetében is figyelembe vehető lesz az elhunyt társ társadalombiztosítási jogviszonya, figyelembe lehet venni a külföldön megszerzett felsőoktatási tanulmányokat is mint társadalombiztosítási jogviszonyt
az otthonfelújítási támogatás a látás- és hallássérültek életét megkönnyítő akadálymentesítő munkálatokra is igénybe vehető lesz az érdekvédelmi szervezetek javaslata alapján
bővítik a támogatásra jogosító beruházások körét kültéri lépcsőre vonatkozó és külső elektromos munkálatokkal
a CSOK esetében, ha valaki mezőgazdasági őstermelői tevékenységet folytat azon a telken, amelyre a CSOK-kal támogatott ingatlant épít, ez nem kizáró tényező
a jelzálogcsökkentési támogatás lakáslízing esetében is elérhetővé válik
5000 forint alatti köztartozás nem kizáró tényező (ez főleg az autóvásárlási támogatásnál jött elő) ha valaki kiegyenlíti a köztartozását, nem kell újrakezdenie a támogatások igénylésének a folyamatát
Zöld Otthon Program
Az MNB által októberi indulással bejelentett Zöld Otthon Program összekapcsolódik a CSOK-kölcsönnel: Ha valaki enegiahatékony új otthont épít vagy vásárol meg a programon belül, akkor az ő CSOK-kölcsöne teljesen kamatmentes lesz!
A Zöld Otthon Program összefoglalva:
- 200 milliárdos kezdeti keretösszeg
- Csak BB vagy annál jobb energiahatékonyságú új lakás építésére vagy vásárlására vehető fel
- 70 millió forintig felvehető, maximum 25 évre
- 2,5%-os kamatozású lesz
- a 0%-os CSOK-hitel kedvezőbbnek ígérkezik az MNB hitelprogramjánál